Kedves Halak jegyűek – és velük együtt az Ikrek, Nyilas, valamint Szűz változó jegyek szülöttei –, lassan valóban fellélegezhetünk. A Neptunusz, a Halak modernkori uralkodója, ismét direktben halad, és hamarosan, január 26-án végleg elhagyja a Halak jegyét. Ez a most zajló átmenet egy olyan lezárást hoz, amely a mi életünkben már nem ismétlődik meg.
Most végre tisztábban látjuk, hol hittünk el túl sokat, hol ringattuk magunkat illúziókba, és hol volt szükségünk önfeladásra. Hol adtunk túl sokat magunkból, hol menekültünk álomvilágba a Valóság elől.
A jegyváltás előtti utolsó időszak különösen erős, mert a Halak 29. foka a lezárások, elengedések és sorsszerű felismerések terepe. Most könnyebben ráébredünk arra, mi volt realitás és mi volt vágykép, hol hagytuk el saját határainkat, és hol kell visszahívnunk magunkat a tisztább, rendezettebb működésbe.Végre tisztul a köd, élesebben, valósabban látjuk az életet, a körülöttünk lévő embereket, kapcsolatokat. Hosszú 14 év zárul hamarosan le, a spirituális felfedező utak, az álmok és illúziók világa. Lekerül a rózsaszín szemüveg, múlik a zavarodottság, elveszettség érzés, különösen a Halak jegyűeknek, vagy akiknek Nap, Hold vagy Aszcendens a Halak, Ikrek, Szűz vagy a Nyilas jegyébe esik. A Neptunusz továbblépése új fejezetet nyit: lassú, mély átállás a Halak álomszerű világából egy jóval konkrétabb, strukturáltabb fejlődési irány felé. 2011-től idáig hosszú volt az út, elfáradtunk, sokszor nem láttunk tisztán, illúziókba ringattunk magunkat. Most végre kitisztul a kép, és új energia és új kezdet vár. 🎉
Ha őszinték vagyunk magunkkal, a legtöbben nem azért nem tudunk pihenni, mert nincs rá időnk. Hanem mert belül ott él egy nagyon régi hang, ami azt mondja:
„Nem lehetsz lusta.” „Valakinek csak meg kell csinálni.” „Össze kell szedni magad.” „De hát gyereked (szüleid , állatod, vállalkozásod stb) van, velük törődni kell.”
”Nem lehet pihenni, majd pihenünk a sírban” Ez utóbbit például a nagymamámtól hallottam, büszke volt rá, hogy sohasem pihent. Ezek a mondatok akkor épültek belénk, amikor gyerekek voltunk, és a felnőttek körülöttünk így működtek. Ők is továbbmentek, mert muszáj volt. Nekik sem volt szabad megállniuk. Nem tanították őket, így ők sem tanították meg nekünk.
A testünk pedig megtanulta, hogy a pihenés veszélyes. A lassúság gyanús. A lelassult tempó = baj, betegség A semmittevés = értéktelenség, amit csak a nagyon kicsik, vagy nagyon öregek engedhetik meg maguknak.
És ezért történik meg az, hogy felnőttként, amikor az idegrendszerünk kiabálna, hogy „lassíts!”, mi inkább ráteszünk még egy lapáttal. Megpróbálunk jobban teljesíteni, rendesebbek lenni, okosabban szervezni, gyorsabban intézni… mert valahol belül még mindig egy régi gyerek próbál megfelelni. (Erről a megfelelésről később még írok)
De hiába próbálunk felülírni egy biológiai folyamatot – a test végül mindig győz. Mindig. Csak az nem mindegy, hogy mi hallgatunk rá időben… vagy ő kényszerít minket pihenésre.
A valódi változás ott kezdődik, amikor először meghallod a saját tested hangját. Nem a fejed, nem az elvárásokat, hanem a testedet.
Hogyan halljuk meg a testünk jelzését?
Úgy, hogy időnként megállunk egy pillanatra, és megkérdezzük:
„Most hogy vagyok? Ha egyedül lennék egy lakatlan szigeten, ahol mindenem megvan, most mit csinálnék? Most mire lenne szükségem?”
És figyelünk arra az első, halk, finom válaszra, amit általában reflexből el is nyomnánk, mert „nincs rá idő”, „nem olyan fontos, én bírom”.
De AZ a válasz a lényeg. Az a test.
És ha napi 5-10 percet adsz neki, ő meghálálja. Nem kell gyertyát gyújtani, meditálni, tornázni. (csak ha jólesik) Elég:
– egy séta a természetben (vagy akár a lakásban, vagy a kertben) – pár perc halk zene – egy bögre meleg tea vagy kávé a kézben – egy meleg fürdő – valami finom – valami szép – egy perc mély légzés
Nem az a nagy dolog hogy ezeket megteszed. Hanem az, hogy MEGENGEDED magadnak. Sőt szükségesnek nevezed, és gyakorlod mint a reggeli fogmosást.
Ezekből a tapasztalatokból épül újra az idegrendszer, mert megtanítod neki, hogy lassítani biztonságos.
Kopogtató (EFT) mondatok – idegrendszeri túlterheltségre és gyerekkori minták oldására:
A kulcsmondatok lágyak, finoman engedélyezők, nem erőszakosak. Mondd ki őket lassan, kilégzéssel, vagy ahogy jól esik. Ha nem ismered az EFT pontokat elég a mellkas közepén a szegycsonton kopogtatni az ujjbegyekkel.
1. Eddig saját szükségleteimet háttérbe szorítottam, hogy megfeleljek az elvárásoknak. 2. Eddig nem adtam magamnak időt, még akkor sem, amikor a testem lassítást kért. 3. Eddig átvállaltam mások felelősséget is a saját káromra. 5. Eddig átvettem mások feszültségét, csak hogy béke legyen. 6. Eddig csendben maradtam, hogy elkerüljem a konfliktust.
7. A testem a barátom, most figyelek a finom jelzéseire. 8. Most én választom meg a tempót. 9. Most képes vagyok nemet mondani és megőrzöm az erőmet. 10. Most megengedem magamnak a pihenést és a befelé figyelést. +1. A lassítás biztonságos, az idegrendszerem most gyógyul, töltődik.
Napi pár perc is elég, amikor nem azon agyalsz, hogy mi mindent kell még megcsinálnod.
Vannak napok, amikor semmi sem megy, különösen így ünnepek előtt. Nem azért mert valami rossz történt, sokszor épp ellenkezőleg, mégsem tudsz neki örülni. Ha viszont valami megoldandó feladattal szembesülsz az sziszifuszi munkának érződik, pedig máskor a kisujjadból rázod ki. Minden egy pici plusz teher, és hirtelen azt érzed, hogy minden idegszálad túl van feszítve. Nem a lelkesedés hiánya ez. Nem lustaság. Nem „motivációs probléma”. Egyszerűen csak az a pont, amikor már nem fér be több inger. A rendszer lezár, és nem akar mást, csak egy kis nyugalmat, szépségét, halk zenét és apró, finom mozdulatokat. Ha ezt érzed, akkor az idegrendszered már túlélő üzemmódra kapcsolt. Mondjuk úgy, mint amikor a telefon jelzi, hogy az akkumulátor töltöttsége 10% alá csökkent. Ilyenkor az lenne a jó, ha letennéd szépen, amíg feltöltődik, ugye? Ehhez képest felteszed tölteni 5 percre a kocsiban, egy kicsit az irodában, és otthon is, de közben tovább beszélsz rajta. Pontosan ugyanezt csináljuk a testükkel, mert bírja az még. Sőt, még dühösek is vagyunk rá, mi az hogy nem bírja jobban?? Pont most , Karácsony előtt? Hát ezer dolgom van. Kitoljuk az energiát ameddig lehet, amíg végleg le nem merül. Amikor ez megtörténik, jön a betegség, ami ágyba kényszerít néhány napra, vagy akár hétre. Vannak akik éveken, évtizedeken át élnek így, sosem töltődve fel teljesen.
Talán most azt érzed: “Nincs idő pihenni. Tovább kell menni.” „Nem dőlhetek ki.” „Össze kell szednem magam.” „Másoknak még nehezebb.” „Csak csinálom, majd elmúlik.”
De a valóság az, hogy a test nem felejt. Az idegrendszer megjegyzi, mikor léptünk át egy határt, csak hogy megfeleljünk. Megjegyzi, mikor kapott túl sok ingert, mikor terhelődött túl.
Ezért amikor azt érzed, hogy már semmire sem vágysz, az egész Karácsonyi cécót is beleértve, akkor nagyon valószínű, hogy az idegrendszered már “energy saving” üzemmódra kapcsolt.
A túltelítődött idegrendszer nem lustaság. Nem halogatás. Nem gyengeség.
A túltelítődött idegrendszer egy kijelentés: „Most állj meg. Most én jövök.”
Lélekvezető-Supraniti 