A test is számít, nem csak az elme

Tisztában vagyunk-e a fizikai igényeinkkel egyáltalán?
Vagy csak akkor figyelünk a testünkre, ha az már nem működik, megbetegszik?

A modern ember egyik legnagyobb elidegenedése: a saját testétől való elszakadás. Olyan világban élünk, ahol minden a teljesítményről, a kifelé mutatott kép fenntartásáról szól, és közben a legalapvetőbb fizikai igényeinkre sem figyelünk. Nem vesszük észre, hogy éhesek vagy szomjasak vagyunk. Hogy feszülnek az izmaink. Hogy a test jelez — halkan, majd egyre hangosabban —, hogy most pihenni kellene.

Hozzászoktunk, hogy a testünk csendben teszi a dolgát függetlenül attól, hogy hogy bánunk vele. Milyen szokásainkkal tesszük tönkre, mérgezzük. Hogyan égetjük két végén a gyertyát. Mégis elvárjuk, hogy örök fiatalon, hiba nélkül működjön, vagy ha valami baja van, késedelem nélkül gyógyuljon meg, hiszen fontos dolgunk van?!

Mintha egy autót vezetnénk, amibe nem tankolunk, nem ellenőrizzük az olajat, nem visszük szervizbe — csak hajtjuk, mintha nem számítana, és dühösek vagyunk, amikor egyszer csak leáll. Pedig nem a testünk hagyott cserben. Mi hagytuk őt magára.

És nem elég, hogy figyelmen kívül hagyjuk — még kritizáljuk is. A kinézetét, a teljesítményét, a működését. Elvárásokat támasztunk vele szemben, folyamatosan formálni, megváltoztatni akarjuk. Mintha nem lenne elég jó úgy, ahogy van. Mintha nem lenne értékes anélkül, hogy megfelelne egy külső ideálnak vagy belső maximalizmusnak.

Pedig a test nem dísz. Nem tárgy. Nem funkció. A test élő szövet, emlékező tér. Együtt rezeg a lelkünkkel, tükrözi az örömet, a fájdalmat, a szeretetet, a traumát. És itt, ebben a kapcsolatban dől el valami nagyon korán és nagyon mélyen: kialakul-e az ősbizalom. Az érzés, hogy jó helyen vagyok. Hogy rendben vagyok. Hogy jó vagyok, ahogy vagyok.  Hogy a világ – és benne a saját testem – nem ellenségem, hanem az otthonom. A barátom.

A test lehet a szenvedés forrása, de ugyanúgy lehet az örömé is. A tapasztalásé. A kapcsolódásé. Az életé. A test az a templom, amelyben a lélek jelen lehet az anyagban. És ha megtanulunk vele újra kapcsolatba lépni, már nemcsak egészségesebbek, hanem valahogy teljesebbek is leszünk

Figyeld a tested jelzéseit. Akár csak napi egy-két alkalommal, de tényleg figyelj oda. Hogy van, hogy érzi magát? Mire van szüksége? Meg fogsz lepődni, hogy hányszor söpörted eddig félre.

Szánj egy kis időt minden nap a testi feltöltődésre, legyen az helyes táplálkozás, pihenés, mozgás, masszázs vagy bármi más, ami jól esik neki. Ne egóból, megszokásból vagy elvárásból akard jobban tudni, mi kell a testnek. Nem az egészség guruk,és influenszerek fogják megmondani hogy vagy jól, mi a jó neked.

Kezdd el valóban figyelni a saját igényeidet, és a tested meghálálja majd.

És kérlek légy elnézőbb vele ha fáj, vagy itt ott tökéletlen. Ez is te vagy, és így vagy teljes egész.

🙏🏻

Csete Krisztina